top of page

Síszezon végi teendők!!!



Bár a szezon még nem teljesen ért véget - a mátraszentistváni Sípark és az eplényi Síaréna még rengeteg hótartalékkal rendelkezik és továbbra is várja a sportolni vágyókat – de lélekben már mindenki az időközben megérkezett tavaszt várja. A sífelszerelésünk a nagy nyári álomra készül. Azonban a hosszú pihenésre fel kell őket készíteni, hogy a következő síszezon elején, ne egy elhanyagolt sporteszközt kelljen elővennünk.

Elárulom hogyan…!

Vegyük szépen végig:


Sícipő


1. Kiszárítás

A szezon végeztével az első, amit tennünk kell, hogy kiszedjük a belső cipőt a héjból és külön-külön szárítsuk ki a sícipőnket. Ennek a legegyszerűbb módja, ha kirakjuk a napra. Használhatunk cipőszárítót is, de csak egyszerűen a radiátorra is feltehetjük. Érdemes ezt megtenni akár többször is a szezon során, mert a belső cipő és a héj között nehezen szárad ki a beszorult nedvesség.


2. Tárolás

A következő tanácsaim sem csak a tél végére szólnak, de ilyenkor talán a legfontosabb, ugyanis hosszabb ideig lesznek használaton kívül. Fontos, hogy a sícipőnkön a csatok lazán be legyenek csatolva, mert így meg tudjuk őrizni a cipőnk eredeti alakját, és a hajló részek sem deformálódnak el. A melegben meglágyuló műanyag héj könnyen vetemedik, eléggé megnehezítve a bakancs becsatolását. Nem beszélve arról, hogy becsatolt állapotban, a csatok nem fognak sérülni, görbülni, ne adj Isten letörni.

A tárolás helyszínéül válasszunk száraz, hűvös, napfénytől védett helyet. Lehetőség szerint sícipőzsákban, a talpán állva helyezzük el.



Síléc


3. Szerviz

Ajánlom, hogy a sílécek elpakolás előtt essenek át nagy szervizen. Így a következő szezon kezdeténél, amikor megérkezik a hó és mennénk síelni, nem kell kapkodni és gyorsan szervizbe rohanni a lécekkel.

4. Tárolás

A tároláshoz hasonló helyszínt válasszunk, mint a sícipő esetében, száraz, hűvös helyet. Fontos továbbá, hogy megóvjuk az élek állapotát. Az acél kantni könnyen rozsdásodik, így célszerű elzárni a levegőtől. Az egyik legegyszerűbb módja ennek, ha egy gyertyát jó erősen végighúzunk a sílécek élein, az így kialakult vékony viasz réteg már meg tudja védeni a kantnit a korróziótól. Egy másik megoldás, ha folyékony gyors waxal húzzuk végig az éleket. További tipp a síléc szerviz utáni nyári tárolásához a léc összefogó használata, mely megakadályozza, hogy a sílécek szétcsússzanak és megsérüljenek a talpukon vagy az élükön. A sícipőhöz hasonlóan ajánlom, hogy sízsákban tároljuk a léceket.

5. Kötés

A kötésekben lévő rugókat a súlyunk, magasságunk, sítudásunk, életkorunk és a sícipőnk hossza alapján be kell állítani, azaz előfeszítjük, ennek mértékét a kötésen található skála jelzi. A rugókat célszerű a nyári pihenés idejére kilazítani, így a rugók élettartamát növelhetjük és hosszú távon is jól fognak oldani. Csak el ne felejtsük a síelés előtt újra visszatekerni a megfelelő értékre!


Többi felszerelés és ruházat

Ski tetris challenge

A síbot különösebb gondoskodást nem igényel. Célszerű a síléc mellett a sízsákban tárolni.

A bukósisak és síszemüveg kerüljön egy tároló zsákba és amennyiben rendelkezésre áll, tegyük vissza a dobozába őket, ott vannak a legnagyobb biztonságban.


Érdemes a síruházat és a kiegészítők mosását is a szezon végére időzíteni, így a tél beálltával csak elő kell venni és már mehetünk is a pályára. Fontos, hogy figyelembe vegyük a gyártó által megadott utasításokat. Amennyiben lehetséges, próbáljuk meg a kézi tisztítást. Ha komolyabb szennyeződést kell eltávolítani és a gépi mosást választjuk, használjunk impregnáló mosószert, de a legegyszerűbb, ha tisztítóban, szakemberrel végeztetjük el a „piszkos munkát”.


Bár a sífelszerelésünk elpakolásra kerülnek, de szomorkodni egy csöppet sem kell. Elő a nyári cuccokat! Görkori, bringa és persze sup.

Május 1-től gyertek és csodáljátok meg a gyönyörű Dunakanyart a vízről is!



 

231 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page